© Készítette a BFTA és az NSRA
© Fordította és kiegészítette: Fekete-Móró András (Maestro), 2011-2013.

Szakmailag lektorálták: dr. Gombos László és Pető László
Közreműködött: Bolechláv János és Fejes Tóth István

© Szerzői jog által védett dokumentum, jogtulajdonosok: a BFTA és Fekete-Móró András.
- HASZNÁLD: Lementheted és kinyomtathatod saját használatra,
- OSZD MEG: Kérjük, linkeld be más weboldalakon és fórumokon,
- NE LOPD EL: Ezt a tartalmat tilos leközölni bárhol máshol.
Itt mindig megtalálhatod a legfrissebb, naprakész változatot,
Kérjük, linkeld be és így oszd meg más lövészkollégákkal!

Further translations are in progress by fellow shooters:

Brasiliero / Brasilian (by Ana)
Deutsch / German (by Henning)
Eesti / Estonian (by Kristin)
Español / Spanish (by Tesla)
Français / French (by Harry)
Lietuviškai / Lithuanian (by zalias7)
Polski / Polish (by Chris)
Português / Portuguese (by Ana)
Srpski / Serbian (by Stefan)
Slovenski / Slovenian (by Dušan)
Türk / Turkish (by BsR)

Ez az útmutató a BFTA (Brit FT-Szövetség) kiadványa, a BFTA és az NSRA lövői írták és álltak modellt a fotókhoz. Átfogó és szakmailag korrekt alapmű, ezért határoztam el a magyarítását. A céltávcső beállításáról szóló párja a BFTA céltávcső útmutató, amelynek szintén elkészítettem a fordítását.

Kisebb dolgokat korrigáltam is a szövegben, de tematikájában és tartalmában alapvetően követtem az eredetit. Egyes témákban hosszabb kiegészítéseket írtam az eredeti szöveghez, ezeket sötétkék színnel jelöltem.

Ez a segédlet csak az alapokat adja meg, hogy a kezdő sporttársak úgy tudjanak elindulni a sportban, hogy közben szakmailag helyes technikákat alkalmaznak. Az itt leírt alaptechnikákon idővel aztán lehet finomítani, rafináltabb vagy éppenséggel egyszerűbb egyéni technikákat kidolgozni.

Fekete-Móró András
2011. december

A légfegyveres Field Target lövészet 1981-ben indult útjára Dél-Angliában, mint a vadászat egy alternatívája. A célok fémlemezből készültek és az Egyesült Királyságban légfegyverrel vadászható állatok (pl. galamb, mókus, patkány) alakjára vágták őket. Egy kerek papír címkét raktak a 'cél' zóna fölé és ennek eltalálásáért járt a pont. Mivel meglehetősen kényelmetlen volt cserélni a papírt minden egyes lövés után, felmerült az igény egy mechanikus cél iránt, ami a lőállásból visszaállítható. Ezen egy kerek lyuk felel meg a találati zónának, találat esetén a szerkezet eldőlt és egy zsinórral újra fel lehetett állítani. A célzóna 50 mm átmérőjű volt és egy tipikus 20 lövéses versenyen maximum 35-40 méterre tették ki.

Kezdetben rugós puskákat használtak, jellemzően 5,5 mm-es kaliberű csőletörősöket. Ennek fő oka az volt, hogy a csőletörős fegyverek voltak a legelterjedtebbek a piacon (talán a BSA AirSporter kivételével) és az 5,5 mm-es kaliber volt a legpontosabb kültéri lövészetben az akkor kapható lövedékek közül. A lövők a félgömbfejű lövedékeket preferálták, mint pl. az Eley Wasp, mert jól teljesítettek szeles időben is. Akkoriban a minőségi 4,5 mm-es lövedékékek mind lapos fejűek voltak, amiket a 10 méteres olimpiai lövészethez terveztek, és az alakjuk és kis súlyuk miatt nehéznek bizonyult jó eredményeket elérni velük a szabadban lőve. Használtak olyan többszörös sűrítésű puskákat is, mint a Sharp Innova, de nem voltak népszerűek használatukkal járó erőfeszítés miatt.

A távolságmérés szemmel történt, és egyesek szakértői lettek a távolságok pontos megbecslésének. Távcsöveket is használtak, de a legnagyobb nagyítás tipikusan 9x-es volt. A sport kezdeti időszakában nem volt szokatlan a többszörös indulás lehetősége, ami azt jelentette, hogy a sportoló az előző kísérletekből kiismerhette a célok távolságát és a szél hatását, ezáltal javítva a végső eredményét.

1984-ben megalakult az Angol Field Target Tanács azzal a céllal, hogy népszerűsítse a sportot és kialakítsa a biztonsági és viselkedési szabályokat.

A mai célok még mindig állat alakúak, de a találati zóna maximális mérete 40mm lett (elméletileg lehet 45 mm is, de nem nagyon használják). Egy szokásos versenyen 30-50 célt raknak ki 7 és 50 méter közötti távolságokra. Egy célra csak egyszer lehet lőni, és egy pont jár a cél ledöntéséért. A versenyt mindenki csak egyszer lőheti végig. A fő versenyszám mellett szoktak tartani kiegészítő versenyeket is, mint például sziluett lövészet, légpisztolyos lövészet.

A tudás ebben a sportágban azt jelenti, hogy a lövő képes pontosan megbecsülni a célok távolságát, beszámítani a szél és egyéb időjárási körülmények hatását, amik megváltoztathatják a viszonylag lassú és könnyű lövedék útját.

A Field Target egy biztonságos, precíz és kihívásokkal teli kültéri sport, ami az egész család számára élvezhető. Ez egy céllövő sport, ami nem jár élő kisállatok vagy madarak életének kioltásával. Mint lövészeti sport, a légfegyveres Field Target lövészet a leghalkabb és leggyorsabban terjedő sportág, ami sikeresen elterjedt Európában és az Egyesült Államokban is. Egy teljes évet átölelő sportág, ahol klubok közösen szerveznek téli, illetve nyári versenysorozatokat. Sok nyílt esemény zajlik hétvégente egész Nagy-Britanniában a hétvégeken. A versenyzőket teljesítményük alapján különböző osztályokba sorolják, így mindenki hasonló képességű ellenfelek ellen küzdhet, kortól és nemtől függetlenül. Ez egy nagyszerű családi sport, gyakran barátságos rivalizálással a klubok között - a legjobb sporthagyományok jegyében.

A legfontosabb dolog, hogy teljesen tisztában legyünk a törvényekkel, különösképp a légfegyver birtoklása és tulajdonlása terén.

A légfegyverek tartását országonként eltérő módon szabályozzák. Van, ahol bármilyen légfegyver teljesen szabadon tartható, de többnyire a csőtorkolati energia alapján választják ketté a légfegyvereket szabadon tartható és engedélyköteles kategóriába. A csőtorkolati energia a csőből kilépő lövedék tömegéből (m: kg) és sebességéből (v: m/s) számítható ki az E = 1/2 * m * v² képlet segítségével, mértékegysége a Joule.
Néhány környező országban a szabadon tarthatóság határa:

• Ausztria: nincs felső korlát
• Szlovákia: 15 J
• Lengyelország: 17 J
• Németország: 7,5 J

A Field Target sport az Egyesült Királyságból indult el, ott a 16,3 J (angolszász mértékegységben 12 ft-lb) alatti légfegyverek tarthatóak engedélymentesen. Ezekre a fegyverekre lettek kitalálva a sportban használt céltávolságok és célátmérők, emiatt szerte a világon a 16,3 J lett az FT-ben használható fegyverek felső energiakorlátja, ami az évente megrendezett VB-n is érvényes. Vannak 'renitens' országok, pl. az USA, ahol a liberális fegyverjogszabályok miatt erősebb fegyverekkel (27 J) is űzik a sportot. A 2007-ben ott megrendezett világbajnokságon is ez volt a felső határ, de azóta a WFTF (World Field Target Federation) rögzítette a keretszabályzatában a 16,3 J limitet.

Magyarországon a 7,5 J alatti légfegyverek tarthatóak szabadon. Az FT itthoni indulásakor ezt figyelembe kellett venni, így a hazai szövetségi versenyeken 7,5 J alatti és 16,3 J alatti fegyverekkel is lehet indulni, de természetesen a versenyzőket fegyvertől függően külön kategóriákban értékelik.

A versenyeken a fegyverek energiáját lövedék-sebességmérővel ellenőrzik, így mindkét erő-kategóriában csak a felső határ alatti teljesítményű fegyverrel lehet indulni. Az alkalmazott sebességmérők hibalehetőségei miatt a mérésnél6,5%-os tűrést alkalmaznak a számított torkolati energiára. A mérésről bővebben a MFTSZ FT szabálykönyvben lehet olvasni.

A hazai törvényi szabályozás (2004. évi XXIV. törvény és a 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet) szerint a légfegyver 18 éves kor felett szabadon vásárolható és tartható, amennyiben csőtorkolati energiája nem haladja meg a 7,5 Joule értéket.
A szabadon tartható légfegyverekre az alábbi előírások vonatkoznak:

Tárolás: a fegyvert a hozzá tartozó lövedékektől elkülönítve jól zárható helyen kell tárolni úgy, hogy ahhoz illetéktelen személyek ne férhessenek hozzá.

Szállítás: a légfegyver közterületen, nyilvános helyen - ideértve az ott lévő járművek belső tereit is -, közforgalmú közlekedési eszközön csak zárt tárolóeszközben szállítható.

Használat: 18 év alatti személy csak felnőtt felügyelete mellett használhat légfegyvert. Légfegyver lőtéren, céllövöldében, bekerített magánterületen a fegyver használatára vonatkozó biztonsági előírások betartása mellett, kizárólag sportlövészetre vagy céllövészetre használható. A versenyek mindig lőtéren, vagy bekerített magánterületen zajlanak - utóbbi esetben csak szabadon tartható légfegyverekkel lehet versenyezni.

Egyebek: A légfegyveren nem végezhető olyan változtatás, amely annak csőtorkolati energiáját 7,5 J felé emelné, ezáltal lőfegyverré alakítaná. A légfegyver javítása csak hatósági engedély birtokában végezhető.

A szabályok megsértése ötvenezer forintig terjedő pénzbírságot eredményezhet, illetve a kérdéses fegyvert el is kobozhatják.
Lőfegyverré alakítás esetén már bűncselekmény állapítható meg, ami 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ha fegyverboltban vásároljuk a fegyvert, akkor egy, a PKLV által kiállított tanúsítványt is kapnunk kell hozzá, bár ennek költségét (~4500 Ft) többnyire felszámítják a fegyver árán felül. A tanúsítvány igazolja a fegyver jellegét (7,5 J alatti légfegyver), illetve azt, hogy a fegyver megfelel a jogszabályban foglalt biztonsági követelményeknek. Magánkézből vásárolt fegyver esetén is lennie kell ilyen tanúsítványnak, amit az eladónak a fegyverrel együtt át kell adnia. Ha nincs, vagy külföldről vásároltuk a fegyvert, saját érdekünkben készíttessük el a PKLV-nél. A tanúsítványt mindig tartsuk a fegyverrel együtt, mert a rendőrség esetleges igazoltatáskor ellenőrizheti a meglétét, és ha nincs, le is foglalhatják a fegyvert - már volt rá példa.

A 7,5 J feletti csőtorkolati energiájú légfegyverek hazánkban lőfegyvernek minősülnek, így megszerzésük és tartásuk szabályozása teljesen megegyezik az éles sportlőfegyverekével. Tehát például az engedély nélküli tartás bűncselekény, ami 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Ilyen lég-lőfegyvert csak sportcélból, lőfegyvertartási engedély birtokában lehet tartani, más (pl. vadászati, önvédelmi, stb.) célból nem: hazánkban csak a sziluettlövészet és a Field Target sportágakban használnak ilyen fegyvereket. Magyarországon TILOS légfegyverrel élő állatra vadászni.

Az lég-lőfegyver megszerzésének menetével kapcsolatos aktuális információk ezen az oldalon olvashatóak.

A lég-lőfegyverrel csak lőtéren lehet lőni, tehát csak olyan Field Target versenyeken használható, melyek lőtéren zajlanak. 'Lőtér' alatt nem feltétlenül a hagyományos, épített dombokkal határolt 50 m hosszú tisztást kell érteni: az országban több tereplőtér is van, amelyek erdős-fás környezetben biztosítják a változatos versenyzést.

A biztonság közös felelősségünk minden fegyveres sportban. A lövészet az egyik legbiztonságosabb sport az összes közül. Ennek oka, hogy számos biztonsági előírás van, amiket minden alkalommal KÖTELEZŐ betartani.

A két legalapvetőbb szabály:

• Soha ne fordítsd a fegyvert senki felé!
• Mindig úgy bánj a fegyverrel, mintha töltve lenne!

A fegyver kezelése

• Mikor kézbe veszed a puskát, mindig ellenőrizd a töltetlenséget
• Mielőtt átadod valakinek, mutasd meg, hogy nincs töltve, sem felhúzva
• Mielőtt leteszed bárhová, ellenőrizd a töltetlenséget. Soha ne rakj le töltött fegyvert
• Ha kézbe veszed más fegyverét, mindig győződj meg a töltetlenségről. Ha nem tudod, hogy kell, kérdezd meg a tulajdonosát
• Soha ne nyúlj más fegyveréhez a tulajdonos engedélye nélkül
• Inkább ellenőrizd századszor is a töltetlenséget, mintsem hogy akár csak egyszer is elmulaszd

A fegyver használata

• A cső mindig lőirányba nézzen
• Csak lőirányba nézve töltsd meg
• Csőletörős vagy alsó/oldalkaros fegyvernél, ahol a töltőkapu rácsukódhat az ujjadra, mindig tartsd egyik kezeddel a kart/csövet

Közlekedés a lőállások között

• Soha ne közlekedj töltött fegyverrel
• Két lőállás között is nyisd ki a töltőkaput, vedd ki a tárat
• Szállításkor a fegyver nem lehet felhúzva, a töltőkaput ki kell nyitni, a tárat kivenni, és a cső a föld vagy az ég felé nézzen
• Használaton kívül tartsd tokban a fegyvert

Lőtéri parancsok

• Ha rövid füttyszót hallasz, vagy az 'ÁLLJ' parancsot, akkor azonnal állj meg
• Mindig azonnal engedelmeskedj a lőtérvezető és a bírók utasításainak
• Soha ne lépd át a lővonalat a lőtérvezető engedélye nélkül

Általános

• Ne bízd a fegyver biztosítójára a magad és társaid biztonságát
• Ne vond el mások figyelmét lövés közben, mert esetleg a puskával együtt fordulnak meg
• Tarts be minden biztonsági szabályt a száraz edzések közben is

A korszerű légpuskák jórészt sűrített levegővel működnek. Ezzel kényelmes és erőlködéstől mentes a lövés, de soha ne becsüld alá azt az energiát, ami egy légpalackban rejtőzik. A sűrített levegős tartály egy potenciális bomba, ha nem megfelelően kezelik.

• A légpalackot hőforrásoktól távol tárold
• Kerüld a palack leejtését, illetve a szelep odaütését bármihez
• Ne használj olyan palackot vagy kiegészítőt, ami láthatóan sérült
• Ismeretlen palack esetén mindig ellenőrizd a nyomást töltés előtt
• A palackod rendelkezzen érvényes nyomáspróbával
• A töltőcsonkok palackra szerelésénél általában kézzel elegendő meghúzni
• Amikor a puskáról levehető tartályt töltesz, soha ne állj a palackkal szemben
• Mindig felügyeld a légtartályt és a tömlőt töltés közben
• Ne nézz szemből a nyomásmérőre töltés közben
• Mindig lassan töltsd a fegyvered, és sohasem teljes nyomással
• Ne érje nagy nyomású levegő a bőrödet
• Ne használj olajokat és zsírokat nagy nyomású levegős rendszereknél

Mivel a légzés mozgással jár, lehetetlen pontos lövést leadni a levegő visszatartása nélkül. Azonban, ahogy a légzés abbamarad, a test működésében zavar keletkezik, oxigénhiányos állapot (hypoxia) lép fel. Elsőként a szemek működésénél jelentkezik, majd az izmok kezdenek kiszámíthatatlanul összerándulni. Nem utolsó sorban ránk tör egy érzés, hogy 'muszáj lélegeznem, muszáj lélegeznem...', ahogy a test próbál védekezni. Ezek mind akadályozzák a lövés helyes leadását. Ezek a kellemetlen hatások elkerülhetőek, ha a légzést csak rövid időre függesztjük fel. Ez az idő nagyjából 10 másodperc kilégzésnél, és kicsivel több belégzés esetén. Belégzéskor a mellkas izmai megfeszülnek, kilégzés közben elernyednek. Mivel a célunk a feszültségek csökkentése lövés közben, ezért a lélegzetet kilégzéskor fogjuk visszatartani. A következő ábra egy tipikus légzési folyamatot mutat.

V0 - ez a tüdőben lévő levegő térfogata normál kilégzéskor. Lehetőség van még több levegőt is kifújni, de a tüdőt teljesen nem lehet kiüríteni.
V1 - ez a tüdő térfogata normál belégzés esetén. Lehetőség van további belégzésre (hiperventiláció).

A lövés előtt történik egy jóval nagyobb, mély belégzés, ez feltölti oxigénnel a vért, majd egy levezető jellegű normál légzés, és utána engedi ki addig a levegőt, amíg nem feszül a mellkas egyik irányban sem. Ekkor 10 másodperc légzésszünetet tart, mialatt a lövést és az utántartást elvégzi. A szünet tényleges ideje, az azt megelőző légzések száma és mélysége eléggé egyedi és a lövő fizikai adottságaitól függ. Ami fontos, hogy a légzésszünet ne legyen több, mint 10 másodperc. Lehetőség szerint ennél lényegesen kevesebb idő alatt történjen meg a lövés és az utántartás, kb. 4-6 másodpercen belül. Kedvező körülmények között ez lehetséges, de rossz időben eltarthat tovább is. Mindenestre, ha a lövést nem sikerült a számodra szokásos idő alatt leadni, tarts egy kis szünetet: tedd le a fegyvert, vegyél pár lélegzetet, hogy újra oxigéndús legyen a véred és kezdd újra a folyamatot.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem jelent teljes kilégzést. A teljes kilégzés ugyanolyan erőltetett helyzete a tüdőnek és a mellkasi izomzatnak, mint a teljes belégzés. Van viszont egy olyan kilégzési állapot, kb. harmadáig-negyedéig telt tüdővel, aminél a mellkas nem feszül. Onnan lehet felismerni, hogy ebből az állapotból egyforma erőfeszítést igényel akár be-, akár tovább kilélegezni. Ez a legjobb a lövéshez, ilyenkor a legnyugodtabb a test. Voltaképpen ez is inkább kilégzett állapot, de nem erőltetetten és teljesen, hanem csak ameddig magától kényelmesen megy. Hozzátenném még azonban, hogy a légzés nem feltétlenül egy kiiktatandó hibaforrás. Fel is lehet használni a finom célzáshoz, ld. 5.3 fejezetben

A nullpont jelentését legjobban talán az angol elnevezése fejezi ki: Natural Point of Aim, vagyis természetes célzási pont. Ez azt jelenti, hogy ha beülsz/állsz/térdelsz egy lőpozícióba, majd becsukod a szemed és kicsit mocorogsz, lazítod a feleslegesen feszülő izmokat (ezt hívják vakon beállásnak), ahová ez után mutat a fegyver, az a nullpont, vagyis ahová a tested magától céloz.

Ennek a használata nagyon fontos, ugyanis a nullpont irányába lehet a legkisebb korrekciós izommunkával lőni, a sütési hibák drámaian lecsökkennek, magyarul: ahová nézel, oda lősz. A magyarázat egyszerű: ha a cél nem a nullpontban van, neked kell izomerővel odairányítani a testedet (és ezzel a fegyvert). Ez persze nem lehetetlen. Oda lehet célozni bárhová, de ilyenkor feleslegesen feszülnek izmok, nem ideális a fegyver megtámasztása, és mikor elkezdesz a sütésre koncentrálni, a tested szépen ruganyosan visszaáll a nullpont irányába, a lövés meg elmegy. Ha viszont úgy ülsz be, hogy a nullpont a célra mutat, akkor lövés közben sokkal könnyebben maradsz végig rajta, és így biztosabb a találat.

Sok Field Target lövő leveszi a távcsövén a nagyítást, mikor a célokat keresi. Ezzel időt lehet nyerni, de egyben annak is megnöveli az esélyét, hogy nem jól ül be, és a cél nem lesz a nullpont irányában. A leülést is külön gyakorolni kell: ideális esetben 50x-es nagyítással is úgy történik, hogy jól megnézed magadnak a célt, leülsz, megfogod a puskát, és a távcsőben már látnod kell a célt - ha nem is lesz rajta a szálkereszt pont a közepén, de maga a cél látsszon azonnal, ne kelljen keresgélni

Ha mégis változtatni kell a pozíciódon, akkor sem váll-kar mozgásokkal viszed rá a célra az irányzékot, hanem a puskától minél távolabbi, a földhöz érő testrészekkel (talp, térd, fenék). Ennek igen egyszerű a magyarázata: ha a karoddal mozdítasz a puskán, akkor csak egy 6-10 kilós tömeg áll a jó irányba, amit könnyűszerrel visszahúznak az izmok. Ha viszont egész testeddel fordulsz a cél felé, akkor egy 60-100 kilós tömeg nullpontja néz jó felé és ez már nem mozdul el olyan könnyen.

A következő részekben aprólékosan ismertetett lőpozíciók tulajdonképpen mind a fenti gondolatból indulnak ki: az egész test álljon a megfelelő irányba, minél kevesebb izom feszüljön, az erőket lehetőleg csontok adják át másik csontoknak. Az izmokat ahol csak lehet, ki kell hagyni a játékból. Ezért nem baj, ha hajnalban kell kelni és 3-4 óra vezetés után fáradtan ülsz le lőni, mert így garantáltan csak a csontváz tartja a puskát és nem az izmok - A fegyvernek ez a fajta megtámasztása már alig különbözik a belövőállvány stabilitásától.

A légzést legjobb kihagyni a lövés pillanatából, de ez is okozhat problémákat. Nem zárt térben, steril körülmények között lövünk, jöhet egy váratlan szélroham, egy belengő zsinór, és máris borul a jól felépített ritmus. Megfontolandó az a gondolat, hogy a légzést nem elkerülni igyekszünk, hanem felhasználni. A levegő lassú, finom kiengedésével nagyon precízen, a törzsizmok megfeszítése nélkül lehet változtatni a felsőtest helyzetén, és ezzel a puskáén is.

A cél megközelítése általában abban az irányban történik, amerre a puska súlya magától is vinné (felülről lefelé, álló testhelyzet), ill. amerre a testünk súlyának fokozottabb ráterhelése mozdítaná (alulról felfelé, ülő, térdelő testhelyzet). A lényeg minden esetben az, hogy az izmok ellazítása vigye a puskát a cél felé és nem az erősebb megfeszítése.

A légzés ebben igen hatékonyan tud segíteni. Ülve például egyszerűen hagyhatod, hogy felemelje a puskát a célig. Belégzéskor a visszasüllyedés ellen finoman lazítasz a testtartáson, ezzel a helyén tartva a szálkeresztet, kilégzéskor pedig hagyod, hogy pár centit emeljen a puskán. Aztán újabb kilégzés, újabb emelkedés. Az eredmény: egyre lazább törzsizmokkal, nagyon jól kontrolláltan magát a nullpontot mozgatod a célra, mindeközben normál módon lélegezve.

Az FT-ben az értékelés erősen bináris, gyakorlatilag 'dupla vagy semmit' játszunk a pontozásnál. Olyan ez, mint ha az olimpiai lövőknek csak egy 8-as kör lenne csak a lőlapon: ami ennél jobb, az mind maximális pontot ér, ami kívül van, az semmit sem. Ez nagyon fontos különbség! Törekedni kell a tökéletes lövésre, de többet ér egy 'elég jó' lövés, ami biztosan talál. Jobb a killzóna sarkába találni, mint addig erőlködni a kellős közepébe lövésen, amíg esetleg valahol a sziluett testén landol a lövedék.

Minden találat egy pont, és minden hiba nulla pont. Mikor a szélre egy tenyérnyit is rá kell tartani, nem az számít, hogy fél centivel arrébb van-e a puska az ideális ponttól vagy sem. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell gondosan leadni a lövéseket, de ne várjuk, hogy a szálkereszt majd mozdulatlanul megáll egy 50 méteres célon. Nem is kell, hogy megálljon: ha finoman mozog egy fél-egy centiméteres körben, jó elsütés (na meg utántartás, távmérés, szélbecslés, puskabeállítás) esetén az biztosan találat lesz. Ha viszont abszolút pontosan akarsz lőni, akkor ha egy-egy pillanatra meg is áll a kellős közepén, a 'lefotózás' igyekezetében szinte biztosan berántod és elmegy világgá.

A célzás és elsütés folyamata nem fejeződik be a lövés pillanatában. A folyamatot, melynek célja a célzás fenntartása a lövés után is, utántartásnak nevezzük.

Az utántartás létfontosságú, kiváltképp a légpuskás lövészetben, mert a légpuska működése eléggé lassú a tűzfegyverekhez képest. Időbe telik az elsütés után, amíg a lövedék elhagyja a csőtorkolatot. A PCP puskáknál az elsütőszerkezet egy ütőművet enged el, ez nyit ki egy szelepet, az engedi ki a levegőt, ami felgyorsítja a lövedéket, amíg az el nem hagyja a csövet - és csak ettől kezdve nincs már rá hatása a lövő tevékenységének. Ez alatt az idő alatt, ha bármi megzavarja a célzást, az hibás lövéshez vezet.

Számos élettani oka is van az utántartás alkalmazásának. Amikor látod a megfelelő célképet, elsütöd a fegyvert, de az ujjad nem mozdul azonnal. Néhány tizedmásodperc telik még el (ez a reakcióidőd), mielőtt az ujjad valóban megmozdulna. Ez alatt a fegyvernek végig a célon kell maradnia.

A lövés lezajlásának fent részletezett folyamata szintén igényel némi időt (5-12 ms), bár ez csak töredéke az emberi reakcióidőnek (75-200 ms). Részletes cikk a lock-time és az emberi reakcióidő viszonyáról itt olvasható:
http://www.szottesfold.co.uk/2012/02/lock-time-teszteles.html
Tudom, hogy ezek a mérések csak az én reakcióidőmet mutatják, de mivel vannak nálam fiatalabb és idősebb lövők is, talán elfogadhatjuk egy jó átlagos mérési eredménynek és levonhatunk néhány következtetést:

• A lövedék sokkal gyorsabban elhagyja a puskát, mint gondolnánk
• Mi sokkal lassabban sütjük el a fegyvert, mint gondolnánk

A legfontosabb tanulság az, hogy onnantól, mikor amikor azt HISZED, hogy elsütötted a puskát odáig, mikor VALÓBAN elsütöd, átlagosan 120 ms telik el, ami nagyjából 20-szorosa egy átlagos puska elsütési idejének. Ez az alábbiakat mondja számomra:

• A lock-time 1-2 ms-mal való lefaragásán erőlködni lényegében felesleges
• A jó utántartás ellenben elképzelhetetlenül, kimondhatatlanul és módfelett fontos

Valamint, a fegyvert bizonyos izommunkával tartjuk a célon, és ennek is változatlannak kell maradnia egészen addig, amíg a lövedék el nem hagyja a fegyvert. Utántartás nélkül előfordulhat, hogy a fegyvert tartó izmok esetleg a másodperc tört részével előbb lazulnak el, amíg a lövedék még a csőben van, a fegyver elmozdul és az eredmény egy hibás lövés.

A jó utántartás azt jelenti, hogy a fegyvert az elsütés után is a célra tartjuk, nagyjából egy másodpercig. Ez bőven elég arra, hogy a lövedék elhagyja a csövet. Egyesek hosszabb utántartás végeznek, akár 3 másodpercig is. Ez jól hangzik, de a valóságban csak energiapocsékolás.

A legfontosabb, hogy tisztában légy azzal, hogy az utántartani mindig kell! És inkább legyen egy másodperccel több a kelleténél, mint egy tizeddel kevesebb... Az egy másodperc versenykörülmények között, izguláskor lecsökkenhet annyira, hogy a lövedék még a csőben lesz a fegyver levételekor, biztosabb egy 2 másodperces értékre belőni a rutint: lövés - egy - kettő - leengedés. Vagy lehet persze az utántartást a lövés eredményéhez is kötni: akkor engeded le a célról a fegyvert, amikor már látod eldőlni a célt a jól ismert csattanással, vagy hiba esetén hallod az undok kondulást. Hibázás esetén is hasznos információt ad az utántartás, például kiderül belőle, hogy lövőhiba eredménye volt a hibázás, vagy a lövés tökéletes volt, csak távmérési vagy szélbecslési gond volt. Az utántartás hatékonyan gyakorolható rugós légpuskával. Itt ugyanis lassabban játszódik le a lövés folyamata, nagyobb a puska mozgása is, tehát minden utántartási hibát felnagyítva mutat meg (éppen ezek miatt nehezebb rugós puskával lőni).

Az utántartás másik összetevője lélektani. Nem elegendő csak fizikailag a célon tartani a puskát, amíg a lövés lezajlik. Folytatni kell a lövés végrehajtására való koncentrálást is, hogy a legtöbbet profitáljunk a dologból. Ha folyamatosan figyelemmel kísérjük az irányzék mozgását az elsütés közben is, értékes információkat nyerhetünk a lövés minőségéről. Ezt hívják úgy, hogy 'a lövés bemondása' (mikor a pontlövő a lőlap megnézése nélkül, csak a puska lövés utáni állásából megmondja a találat irányát és értékét, gondolatban visszajátssza a lövést és értékeli magában a kivitelezést és az eredményt) és visszajelzést ad a technikánkról, amit felhasználhatunk a következő lövéseknél. Nagyon hasznos például a távcső belövésénél, hiszen csak olyan lövésekre alapozható a belövés, amelyeket technikailag tökéletesen kivitelezett nevezhetünk.

Bármilyen is legyen az elsütőszerkezet fajtája ill. az elsütés technikája, a kívánt eredmény ugyanaz: úgy sütni el a fegyvert, hogy az ne mozduljon el a célpontról. Bármilyen sütési módszer megfelelő, ami megbízhatóan hozza ezt az eredményt.

Minden elsütőszerkezettel szemben követelmény, hogy legyen

• Következetes - ha a sütési pont és az erő nem azonos minden lövésnél, akkor lehetetlen a jól kontrollált lövés leadása
• Megbízható - nemcsak a jó teljesítmény miatt, de a biztonság szempontjából is
• Finom működésű
• Kellően kis erővel működtethető

Szintén elvárható, hogy legyen

• Állítható a sütési erő
• Állítható az elsütőbillentyű helyzete
• Könnyen beállítható

Jóllehet, 4 különböző típusú elsütőszerkezet létezik, csak kettőt használnak a Field Target lövészetben. Ezek az egy ill. két fázisú nyomáspontos elsütő szerkezetek.

Egy fázisú (direkt) sütés - Ennél a típusnál a billentyű nem mozog az elsütés előtt. Ez azt jelenti, hogy a szerkezetben a akasztófelületek éppen csak felfekszenek egymás sarkán, hogy érezhető nyúlás nélkül történjen az elsütés. Emiatt általában keményebbre állítják ezeket az elsütőszerkezeteket, mint az előhúzásos változatot.

Két fázisú (előhúzásos) sütés - Ennek a típusnak van valamekkora szabad mozgása, mielőtt további ellenállásba ütközik. Ha ennél is tovább mozgatjuk, akkor történik meg az elsütés. Az előhúzásos szerkezeteknél nagy az átfedés az akasztófelületek között és az első fázis végére kerülnek csak az elsütést közvetlenül megelőző helyzetbe, emiatt ezek az elsütőszerkezetek védettebbek a véletlen elsülés ellen. Azonban az előhúzásos elsütőszerkezetek többsége is valójában egy fázisú (álelőhúzásos), és az elsütőbillentyű szabadon mozog az első fázisban.

Azt feltételeznénk, hogy mivel a célunk a fegyver mozdulatlansága elsütés közben, a lehető legkönnyebb sütés lenne a legelőnyösebb, mivel ez visz a legkevesebb nem kívánt erőt a rendszerbe. Azonban nem mindig ez a helyzet. Az optimális sütőerő jelentősen függ attól, mennyire képes a lövő megérezni az elsütést és így ellenőrzése alatt tartani az elsütés pillanatát - nem csak az edzéseken, de egy verseny izgalmában is. Egy 80-100 g körüli elsütőerő elég könnyű ahhoz, hogy ne okozzon zavart, de megfelelően érezhető. Mindenkinek magának kell kikísérleteznie a neki legjobban megfelelő erőt. Az olcsóbb puskák elsütőszerkezete nem állítható, ezeknél általában meglehetősen nagy a sütőerő és csak fegyvermester tud csökkenteni rajta.

HELYES Az ujj mozgása a puska tengelyének irányába mutat	HELYTELEN Az ujj az elsütőbillentyű szélét nyomja	HELYTELEN Az ujj túlságosan túlnyúlik a billentyűn

Az elsütő kéznek úgy kell elhelyezkednie, hogy a mutatóujj a fegyver középvonala irányában tudja hátrahúzni az elsütőbillentyűt. Az ujjnak nem szabad a billentyűt (és ezzel a fegyvert) sem jobbra, sem balra eltolnia. A kezet úgy kell pozicionálni, hogy elsütés közben ne emelje fel vagy nyomja lefelé a fegyvert a célról. A modern puskákon mindenféle irányban állítható elsütőbillentyűk vannak, de ebből csak a hosszirányú és a magasságállítást érdemes használni, a billentyű felülete legyen lehetőleg szimmetrikus helyzetben, így az elsütés nem húzza el oldalra a puskát. Nagyon rövid ujjú versenyzők kivételével nem nagyon indokolt a billentyű elforgatása.

A markolat szorításának mértéke egyéni dolog. Bár sok céllövészeti szakkönyv azt javasolja, hogy nagyjából akkora erőt fejtsünk ki, mint amikor egy kalapáccsal szöget ütünk be (vagyis elég szoros a fogás), a legjobb lövők elég változatos módon fogják meg a markolatot. Alapvetően a markolat fogása és az elsütés hasonló erővel kell, hogy történjen. Az ujjakat mozgató izmok és inak sokkal természetesebben együttdolgoznak akkor, ha ugyanolyan erőt kell kifejteniük, nem lehet tehát aránytalanul nagy különbség az egyes ujjakra jutó erőben. Mindemellett néhány általános szabály azért elmondható:

• A jobb kéz nem vesz részt a fegyvert célra irányításában
• Mindig ugyanakkora erővel kell megfogni a markolatot
• Erősebb markolatfogáshoz keményebb sütés kell
• Rugós puskákon általában lazább a fogás

Sokféleképpen leírták már a sütőerő lassú növelésének jelentőségét, ahogy az elsütőbillentyűt nyomjuk, amíg a fegyver elsül. A klasszikus 'szorítsuk a billentyűt' talán a legkevésbé pontos. Ez azt a benyomást kelti, mintha az egész kéz szorítaná a markolatot és ennek folyományaként az elsütőbillentyűt is. Semmi sem lehet messzebb az igazságtól. A helyes elsütésnél csak az elsütő ujj mozog, az irányzék folyamatosan a célon marad és a fegyver az elsüléskor sem végez nem kívánt mozgásokat. Mégis, számos módszer létezik ennek az elérésére. Ezek mindegyikét a legjobb lövők is használják. Az alábbi grafikonokon látható néhány alaptechnika, bár a valóságban a lövők sokszor ezek kombinációjából alakítják ki a saját egyéni sütési technikájukat.

Van néhány hiba, amelyek gyakran előfordulnak az elsütéskor:

• Berántás, belekapás a billentyűbe - a nyomóerő felépítése igen gyors, még rosszabb esetekben az ujj 'lendületből' ütközik neki az elsütőbillentyűnek
• Túl gyors áthúzás az első fázison, lendületből indítva a második fázist
• Az első fázis után csökkenti a nyomást, majd beleránt a második fázisba

	Direkt sütésnél és biztos célra tartás esetén a nyomást egyenletesen növeli az elsütésig, miközben a fegyver végig a célon van.
	Ennek alternatívája, mikor a célra tartás nem olyan stabil, hogy a sütőerőt fokozatosan növeli, mindig megállva, mikor a puska kezd elvándorolni a célról.
	Egyesek direkt sütést használnak, de a mutatóujj pulzál a billentyűn, majd gyorsan felépíti a szükséges erőt. Ez azon az elven alapul, hogy könnyebb befejezni egy mozdulatot, mint elindítani egyet, és ez lerövidíti az elsütés reakcióidejét.

Előhúzásos elsütőszerkezetnél gyakorlatilag ugyanezek a technikák, csak a második fázis kezdetétől indulnak és az előhúzás miatt egy már meglévő erőt növelnek és nem nulláról kell kezdeni a mozdulatot. Emiatt biztonságosabb a sütés és kisebb az esélye a különféle rossz szokások berögzülésének.

	Előhúzásos elsütőszerkezetnél, stabil célkép esetén az első fázist gyorsan felveszi a lövő, majd a célzás finomítása és a sütőerő egyenletes emelése következik a második szakaszban, a fegyver elsüléséig.
	Mikor a célra tartás nem olyan stabil, hogy a sütőerőt fokozatosan növeli, mindig megállva, mikor a puska kezd elvándorolni a célról.
	Ez a módszer hasonló a pulzáló módszerhez, de az előhúzásos sütésre adaptálva. Gyors első fázis, majd az ujj pulzálni kezd, míg hirtelen húzással befejezi a második szakaszt.

Az elsülésnek valamennyire mindig 'váratlannak' kell lennie, ez ugyanis csökkenti a fegyver öntudatlan elrántásának az esélyét - ugyanakkor valamennyire tudatában is kell lennünk a nagyjábóli bekövetkeztének, különben hosszú másodpercekig csak húznánk-húznánk a billentyűt a meglepetésre várva. Kellő gyakorlással elérhető, hogy a lövő stabilan az elsütéshez szükséges erő 80-90%-án tudja tartani a nyomást, és a megfelelő pillanatban már csak egy igen kis mozdulat kell az elsütéshez, amely - éppen e kicsinység miatt - lehet kicsit gyorsabb is ahhoz képest, mint amit a nulláról építünk fel.
Fontos, hogy a sütés lehet tempósan gyors, de sohase legyen hirtelen megrántás!

A legtöbb, Field Target lövészetben használt puska elsütőszerkezete előhúzásos, de a minőségi 'match' elsütőszerkezetek általában átállíthatóak direkt sütésűre is. Kezdőknek - és főleg az első időkben - mindenesetre ajánlott az előhúzásos sütés legalább 80-100 g közötti sütőerővel, egyrészt a nagyobb biztonság miatt, másrészt mert az előhúzás során már felépül az ujjban egy erő és azt már csak növelni kell,és így kisebb a különféle sütési hibák esélye. Az esetleges versenydrukk esetén is jobban kezelhető a két fázisú sütés.

Aztán néhány év gyakorlás után, ha már pontosan tudod, mi miért és hogyan történik az elsütés közben, elkezdhetsz kísérletezgetni - egyszerre csak mindig egy valamit állítva, sok lövéssel tesztelve és a tapasztalatokat kielemezve - és kialakítani a testi/lelki alkatodnak legjobban megfelelő sütési karakterisztikát.

A Field Target versenyeken a célok többsége szabad stílusban lőhető, ami - ahogy a nevéből is következik - a lövő által választott bármilyen testhelyzet lehet. Bár néhányan értek el bizonyos sikereket más pozíciókkal is, az általánosan használt szabad testhelyzet a jól ismert FT-ülés. Ez a 80-as évek elején indult útjára és egyfajta ötvözete más lövészsportok ülő pozícióinak, a légpuskás lövészet speciális követelményeire szabva. E testhelyzet előnye a stabilitás, a könnyű behelyezkedés, a viszonylagos kényelem és a terep jó átlátása. A fekvő pozíció például hiába stabilabb, ha körülményes a belehelyezkedés, kényelmetlenebb és rossz a rálátás a célokra.

A vállak és a medencecsont egy síkban vannak. A fej egyenes, kicsit előre döntve. A puska súlyát a térd tartja, minimális izommunkával. A testsúly nagy részét a párna támasztja alá. A talpak a talajon támaszkodnak.

A pozíció a következőképpen épül fel. A testsúly nagy részét az ülőpárna veszi fel, ami egy erős, vízálló táska, lazán megtöltve valamilyen szemcsés anyaggal (jellemzően polisztirol golyókkal), és melynek magassága nem több, mint 10 cm. A térdek felhúzva a mellkas irányában és a fegyver valamilyen módon a bal térden támaszkodik, a fenti képen például a bal könyök közvetítésével. Stabilabb a testhelyzet, ha a talpak teljes felületükön érintkeznek a talajjal, de természetes módon, erőltetés nélkül. Ez a párna magasságának állításával szabályozható. A jobb kéz a markolatot fogja, de nem akarja irányítani a puskát, a jobb térd a jobb könyököt támasztja meg. A bal kéz foghatja a jobb kart vagy bármit, ami kényelmes, így az izomfeszülés minimális. A hát egy természetes ívben hajlik, így a törzs tartóizmai sem feszülnek feleslegesen.

Meg kell jegyezni, hogy nagy különbségek lehetnek az egyes lövők törzs- és végtagarányai között, és ennek nagy hatása van a pozíció külső megjelenésére, hiszen ezek mind összefüggésben vannak. De ettől függetlenül, minden esetben a vállaknak egy síkban kell lenniük a medencével, ha felülről nézzük. Ha ezt nem valósul meg, oldalirányú elmozdulásokat eredményez a célzásnál. Hogy elősegítsük a helyes testtartást, legjobb ebből a pozícióból kiindulni, ezzel biztosítva megfelelő alapot az egyéni fejlesztésekhez.

Az ülő pozíció evolúciója során két különböző variáció alakult ki. Mindkettőt egyforma sikerrel használják a legjobb lövészek, olykor át is térve egyikről a másikra.

Ebben a változatban a test még jobban előre dől és a fegyver valamint a test súlya megoszlik a hátsó és a talpak között.

	A fenék tartja a súly kb. 60%-át, míg a talpak 20%-20%-át. Az egész pozíció súlypontja előrébb kerül, a súly egy részét a térdeken keresztül továbbítva a talpak felé. A törzsnek, vállaknak és karoknak a lehető leglazábbnak kell lenniük annak érdekében, hogy ne adjanak át nem kívánt erőket a puskának.

Ez a változat tulajdonképpen inkább hasonlít a térdelő pozícióra felépítésében és a súly elosztásában.

A súly nagy részét a fenék tartja (kb 80%-át). A hát egy természetes ívet formál, de a test nem dől annyira előre, mint az előző pozícióban. A jobb lábat felhúzzuk, de hagyjuk természetes módon lazán oldalra fordulni, a lábfej oldalával fekszik a földön és nagyon kevés súlyt tart. A bal láb főleg a puska súlyát tartja. A jobb váll lazán, természetesen lóg és nem próbálja meg irányítani a fegyvert. Az az általános érzet, hogy a test súlya a fenéken pihen, a fegyveré pedig a térden. Az egész test laza és sokkal egyenesebb, mint az előző változatnál.

A fent látható II. változat továbbfejlesztése lassan már III. számú alappozícióvá növi ki magát, évről évre többet látni belőle a nemzetközi versenyeken. Megfigyeléseim szerint a lövők tipikusan az I-ről a II-re ill. a II-ről a III-ra váltanak, vissza csak nagyon ritkán és akkor is csak kényszerűségből (terebélyesedő pocak, fájós hát). Mindez számomra azt jelzi, hogy a gyakorlatban is bevált, valóban hasznos változtatást jelent.

A fotókon nem olyan feltűnő a különbség, de a puska és a jobb könyök helyzetéből fel lehet ismerni ezt a lőpozíciót. Testalkattól függően ez is elég változatos persze (ld. a képeket), de a lényeg minden esetben ugyanaz: két térden megtámasztott, szeles időben is igen stabil testhelyzet.

Sokban hasonlít a II-es variációhoz, de lényeges különbség, hogy itt a lövő mindkét térdére feltámasztja a puskát (pontosabban, a bal térd tetejére és a jobb térdhez közel a combjára). Ehhez jobban előre hajol a térdei felé, a válltámaszt a könyökhöz közelebb támasztja a felkarra, és testalkattól függően többé-kevésbé jobbra is dől. A bal láb a szokásos helyzetben támaszt, a jobb láb pedig lazán a föld felé engedve. Megkövetel bizonyos fokú hajlékonyságot, de nagyon stabil pozíció.

Akinek elég hosszú a keze-lába és kellően hajlékony ill. sovány testalkatú, az át is foghatja a térdét, így jelentősen stabilabb a pozíció, mint ha csak rátenné a könyökét a térdére. Balra egy szolidabb példa látható, jobbra pedig egy extrém eset. Ez iszonyúan stabil lehet, de több száz lövőből egy, ha képes rá...

Vannak olyan egzotikus testhelyzetek is, melyeket csak egy-egy ország lövőinél láthatunk, pl. Németország (balra) ill. Dél-Afrika (jobbra). Gyanítható, hogy ezek egy-egy jó lövőnek a saját testalkatára kifejlesztett egyedi pozíciójából váltak divattá az adott közösségben, mivel a világban nem terjedtek el úgy, mint az alap pozíció más variánsai.

Tisztában kell lenni azzal is, hogy a jó lövők sem feltétlenül jelentenek követendő példát mindenki számára. Ami nekik, az ő testalkatukhoz tökéletes, az másnak nem biztosan válik be ugyanúgy. A számodra legjobban megfelelő lövőtesthelyzetet igen egyszerű meghatározni: az ideális pozíció az, amelyből a legjobb eredményeket lövöd.

Mindenkinek érdemes kialakítani a saját testhelyzetét, ami ráadásul egy állandó folyamat. A helyes testtartást nem egy alkalommal dolgozod ki magadnak, hanem az évek során. A puska állandóan változik, ahogy az ember újabb beállításokkal kísérletezik: másik válltámaszt tesz rá, új agyazást készíttet vagy akár lecseréli az egész fegyvert. Minden változtatás azt jelenti, hogy át kell gondolni a lőpozíciót, és szükség szerint változtatni rajta. De még ha a puskához hozzá sem nyúlunk, maga a lövő is változik az idők folyamán: felszed egy kis pocakot, nem hajlik már úgy a dereka vagy a térde. Ezért aztán, a lövő testhelyzet állandóan változik és formálódik.

Az alábbi fotósorozaton nyomon követhető, hogy alakult szép lassan az elmúlt hét évben az ülő pozícióm. Érdemes egy-két havonta csinálni pár fotót a saját beülésedről, később igen tanulságos lehet visszanézni és kielemezni a változásokat.

2006	2007	2008	2009	2010	2011	2012

Többféle módja is van a fegyver alátámasztásának az ülő pozícióban:

	Karra fektetve - ilyenkor a fegyver a könyökhajlat környékén pihen, ami pedig a térdre támaszkodik, részben át is fogva azt. Ez a pozíció megfelelő magasságot ad a fegyvernek (hasznos, ha alacsony tusájú fegyvert használunk) és csak kicsi a valószínűsége annak, hogy az izmok működése elmozdítja a fegyvert. A pulzus viszont érezhető lehet, sokan ezért nem szeretik a karjukra fektetni a puskát. Aki mégis, azok gyakran vastag kipárnázással igyekeznek elosztani a puska súlyát a felkaron.
	Térdre fektetve - ebben a pozícióban a fegyver súlyát közvetlenül a térd viseli. A bal kéz csak meghosszabbítja az alátámasztást. Nagyon stabil pozíció, hiszen kihagy a sorból egy ízületet (és így egy elmozdulás lehetőségét), de a tapasztalatlan lövők hajlamosak kézzel irányítani a puskát. Rugós puska esetén, a viszonylag kemény megtámasztás függőleges ingadozást okozhat a lövésekben. Sokszor egy lövészkesztyűt tesznek a térd és az előagy közé. Ez megemeli a puskát és kedvező a rugós puskáknál is, minden egyéb tekintetben ugyanaz, mint a standard térdre támasztás.
	A kézre támasztva - ebben a pozícióban a puska súlyát a kéz közvetítésével tartja a térd. A bal kéz további emelést és magasságot és felfekvést biztosít. Kezdő lövők esetében nagyobb a kockázata a puska elmozdulásának. Ez a pozíció is kedvező a rugós puskás lövőknek.

A Field Target versenyeken számítani kell kötelező térdelő lövésekre. Ezek gyakran okoznak problémát azon lövészeknek, akik a térdelő testhelyzetet viszonylag instabilnak érzik a szokásos ülő pozíciójukhoz képest. Valójában, egy helyesen felépített térdelő pozíció majdnem olyan stabil, mint az ülő (vagy a fekvő). Van térdelő testhelyzet az ISSF lövészetekben is, és bár a Field Target térdelő pozíciója is ebből fejlődött ki, pár dologban mégis eltér attól.

A sikeres Field Target lövészek térdelő testhelyzete látszólag sokban különbözik egymásétól. Semelyik másik lövész pozíció nem függ ennyire az egyén végtagjainak hosszától. Azonban közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy alapjaikban mégis mind megegyeznek.

Az egyetlen lényeges különbség a Field Target térdelő pozícióban az, hogy általában puskaszíj használata nélkül történik (vagy ha mégis, csak sima puskaszíj használható a szabályok szerint, lasszószíj nem). Az ISSF lövőknél lehet a könyök térden, előtte vagy mögötte is, de az első két esetben szíj nélkül a fegyver oldalirányban nagyon instabil lenne. Ennek elkerülésére a könyök feltámasztása a térdhajlat mögé került, így az alkart részben végigfekszik a combon. Ez nagyobb oldalirányú stabilitást ad és a láb át tud venni valamennyit a felsőtest súlyából, ezáltal csökkentve az izmok feszülését.

Az alap pozícióban a lövész a jobb sarkán ül, a bal láb előre kitámasztva és felhúzva, így a bal térd megtámasztja a bal kart. Tilos a lábfej oldalára ülni (ld. az ábrát). Azonban a Field Target szabályai engedélyezik az ülőpárna használatát, alátámasztható vele a jobb boka. Néhány sikeres lövész csak a bakancsa sarkán ül. Ez is megfelelő, hiszen csak viszonylag rövid ideig vannak ebben a pozícióban. Ez azonban erőfeszítést igényel, hogy a lábujjak ne mélyedjenek a földbe, alacsony találatokat eredményezve.

Szabálytalan:

Az alátámasztási pontok relatív elhelyezkedése látható az ábrán. Ez kb. 65 fokos szöget jelent a jobb láb és a lőirány között. A bal lábfej enyhén befelé fordul, hogy nagyobb stabilitást adjon a bal lábnak és a láb elég elöl van ahhoz, hogy a bal lábszár függőlegesen vagy enyhén hátradöntve álljon. Abszolút kritikus, hogy a vállak egy vonalban legyenek a medencével. Ha nem, akkor oldalirányú ingadozás következik be, ami a térdelő pozíció legfőbb réme.

A stabil térdelő pozíció megőrzéséhez tökéletesnek kell lennie az egyensúlynak. Gyakran úgy helyezkedik el a lövő, hogy a testsúlya eloszlik a három megtámasztási pont között. Ez oldalirányú instabilitást és kilengést eredményez. A maximális stabilitás eléréséhez a lövő súlypontjának a párna és a bal lábfej között kell elhelyezkednie. Ez adja azt az érzést, hogy a súly nagy része a bal oldalra jut és a jobb térdre nem jut annyi.

Mivel a testsúly legnagyobb része a jobb sarkon nyugszik, a felsőtest ellazulhat annyira, hogy a maradék súlyt a bal alkar viselje. A hát felveszi a természetes görbületét és a vállak lazák. A bal kéz alátámasztja a fegyvert anélkül, hogy irányítani akarná azt, míg a jobb kéz közepes erővel fogja a fegyver markolatát. A jobb kar is laza, de nem csak úgy 'lóg' a markolaton. A fej alapvetően egyenesen áll, előre döntve a legjobb egyensúly miatt. Az izmoknak ezzel a semleges helyzetével a fegyvernek magától a cél felé kell néznie.

Az előagy legstabilabb alátámasztása az, ha a tenyérben fekszik, a súlyt a csuklóhoz közel átadva (de a csuklót nem érheti el). Azonban, mivel a bal könyök gyakran jóval a térd mögött van a combon, magasabb kéztartás szükséges. Ezek a kéztartások gyakran az álló lövészetnél használtaknak az adaptációi.

Az álló a legnagyobb igénybevételt jelentő lövész testhelyzet. Ez sokkal inkább próbára teszi a lövész képességeit, hogy mozdulatlan maradjon és képes legyen leadni a lövést, különösen ha az időjárási viszonyok vagy a talaj egyenetlenségei nem kedvezőek. A nehézség legfőbb oka, hogy ez a pozíció több izom működését igényli a test megtartásához. Ezeket az izmokat pedig kontrollálni kell. A legjobb egy olyan pozícióval kezdeni, ami technikailag tökéletes és aztán, a gyakorlás során módosítani a pozíciót olyanra, hogy illeszkedjen a testalkatodhoz és a célok elhelyezkedéséhez.

A pofadékot úgy kell beállítani vagy kialakítani, hogy a fej teljes súlya rajta nyugodhasson, oldalirányú nyomás nélkül.
	Szoros fogás a markolaton (mintha egy kalapácsot fognál és szegezni készülnél)
A pozíció felülről nézve: A lábfejek úgy állnak, hogy a puska vonala kicsivel a bokák előtt metszi őket A medence is ezen vonal felett van, kicsit előre nyomva a cél irányába, nem fordul el egyik irányba sem A puska a test súlypontja felett helyezkedik el A puska pontosan a bal könyök felett van, ami a medencecsont szélére támaszkodik fel
		A puska, a bal könyök, a csípő középvonala mind egy függőleges mentén helyezkednek el egymás felett, és ez a vonal a boka előtt ér le a földre.

Az alábbi képek a megtámasztás magassága szerint növekvő sorban ábrázolják a különféle kéztartásokat. Ezek mind megvalósíthatóak lövészkesztyűben ill. anélkül is (a fotók a jobb láthatóság miatt kesztyű nélkül készültek.

A hatékony álló lövés felépítésének egyik kulcspontja a bal váll és kar izommunkájának kiiktatása. Ez csak akkor érhető el, ha a fegyver megtámasztási módja a a kar hosszának és a cél magasságának megfelelő, és így a fegyver magától is a cél irányába mutat.

	A puska a tenyérben fekszik - ez nagyon stabil pozíció, de csak akkor használható, ha a célok alacsonyan vannak, ha az előagy túl mély vagy térdtámaszt használunk, ill. ha a lövő karja elég hosszú.
	A fegyver a hüvelyk- és mutatóujj közötti V-alakban fekszik. Ez kicsivel magasabbra emeli a fegyvert. Óvakodj a tusa öntudatlan megszorításától, különösen a verseny izgalmában.
	A fegyver szintén a hüvelyk- és mutatóujj közötti V-ben van, de ez esetben a tenyér kifelé fordul. Ez a pozíció kevésbé hajlamosít a tusa szorítására. Ügyelj rá, hogy ne nyomd el jobbra a puskát.
	A puska az ökölre támaszkodik. Ez elfogadható magasságot ad hagyományos tusáknál és nem hajlamos arra, hogy 'kormányozza' a fegyvert. Sík aljú előagyat igényel, hogy kellően stabil egyen oldalirányban.
	A fegyver a hüvelykujjon és a többi ujj második ujjpercén pihen. Ez magas pozíciót, de szintén csak lapos előaggyal működik jól.
	A fegyvert az ujjhegyek tartják. Ez az elérhető legmagasabb puskatartás, de egyben a legkevésbé stabil is. A magasság még a kéz hátrébb húzásával növelhető, akár a sátorvasig vagy extrém esetben a markolat aljáig is, ha nagyon magasan lévő célokra kell lőni.

	Sajnálatos módon, mikor kilövünk egy lövedéket a légpuskából, az nem egyenes vonalban repül. Mint minden lövedékre, erre is hat a gravitáció és amint elhagyja a puska csövét, elkezd esni. Ez az előre irányuló mozgással összeadódva egy íves röppályát eredményez, e mentén halad a lövedék a cél felé.

Ez azt jelenti, hogy a cél eltalálásához a fegyver csövének feljebb kell néznie, mint az irányzóvonalnak. Adott távolságra beállított irányzék esetén a lövedék alulról közelíti meg az irányzóvonalat, majd metszi azt és fölé emelkedik, végül visszaesik rá a célban. Nagyon közeli céloknál (15-20 m alatt) végig az irányzóvonal alatt marad, és csak a célban éri azt el.

Ez azt jelenti, hogy a puskát egyszerre legfeljebb csak 2 távolságra lehet belőni, így a változó távolságú céloknál az alábbi lehetőségeink vannak:

• A cél alá ill. fölé célzunk, hogy kiegyenlítsük a különböző mértékű lövedékeséseket, vagy
• Mindig az adott távra állítjuk be az irányzékot

Ennél a módszernél ismert távolságokon gyakorlunk és kitapasztaljuk, milyen távolságra mennyit kell alá- vagy fölétartani a célnak. A rátartás mértékét meghatározhatjuk a célhoz képest (pl. fél vagy negyed átmérő), abszolút távolságként (pl. 2 cm), vagy a szálkereszt osztásainak használatával. Ez utóbbi az ajánlott, mivel a killzónák átmérője nem csak 15, 25 és 40 mm lehet, centimétereket megsaccolni sem sokkal könnyebb egy távoli célon, a távcső dotjai viszont adottak és jól használhatóak.

Néhány lövész ezt továbbfejlesztve extra vonalakat vagy pontokat építtetett a szálkeresztjébe, amik különböző távolságoknak felelnek meg. Ez könnyebben, pontosabban megismételhető rátartást eredményez.

Előnyök:

• Bármilyen olcsó távcsővel is használható
• Gyors lövést tesz lehetővé

Hátrányok:

• Nem olyan pontos, mint a clickeléses módszer
• Egyes szálkeresztek osztásaiba bele lehet zavarodni

Ez esetben szintén ismert távolságokon gyakorlunk, de itt a távcső különböző beállításait keressük az adott távokhoz. Bár ez a módszer elméletileg minden távcsőnél használható, célszerű olyan jó minőségű távcsövet beszerezni, amelyen nagy méretű, precíz osztásokkal ellátott állítótornyok vannak és amelynek szerkezetét felkészítették az állandó állítgatásra.

A lövész a következőket teheti:

• A tekerőn lévő beosztásokat használja egy táblázattal
• Számolja a clickeket minden távolságnál (talán a legkevésbé hatékony)
• A távolságokat írja rá a tekerőre

Előnyök:

• Pontos
• Ismételhető

Hátrányok:

• Drágább távcsövet igényel
• A torony kopása elkerülhetetlen

Amikor a Field Target elindult, a távmérés módszere a ránézésre történő becslés volt. Mivel két szemmel nézünk a tárgyakra, az agyunk a szemtengelyek összetartásából képes következtetni a tárgyak távolságára. Ez kiegészül a tereptárgyak helyzetével, ködös időben a láthatóság mértékével, mindazonáltal nagyon sok gyakorlás szükséges ahhoz, hogy erre a módszerre alkalmas legyen valaki, és a lövészek gyakran gyakorolnak úgy séta közben, hogy először megbecsülnek mindenféle távolságokat, majd ellenőrzésképpen lemérik (lelépik) azt. A Hunter FT lövészek legtöbbször ezt a módszert használják napjainkban is, de az ő távolságaik rövidebbek a Field Target távoknál Az egyik legjobb módszer a jó eredmények eléréséhez megtanulni nagyon pontosan felismerni egy rövidebb távot, mondjuk 10 métert, majd ennek az ismert távnak a többszöröseit keresve gondolatban lemérni a cél távolságát. Előnyök: Nagyon gyors Mindenféle irányzékkal használható Nem igényel külön felszerelést Hátrányok: Nem túl pontos, a távolsággal romlik a pontossága Erősen szubjektív, múlik az ember hangulatán Könnyen megtévesztik a körülmények, mint pl. sötét területek, erdőben ill. nyílt terepen lövés Nehéz megtanulni a pontos használatát

A távcsövek parallax beállításait részletesen a távcsöves útmutató írja le. A parallaxállítással legtöbbször egy állítható frontlencse vagy a távcső oldalán lévő parallaxkerék formájában találkozunk, amire rá vannak írva a távolságok. Ezeket eredetileg a parallaxhiba megszüntetésére tervezték, vagyis a szálkereszt és a célkép egy síkba hozására, hogy a lövés előtt be lehessen állítani a cél távolságának megfelelően. A Field Targetben ezt fordítva használjuk, köszönhetően annak, hogy a viszonylag kis távolságoknak köszönhetően a cél képe életlen lesz, ha nincs pontosan rá állítva a parallax. Ez azt jelenti, hogy ha addig állítjuk a parallaxot, amit a cél és a szálkereszt egyszerre látszik élesen, a távolságot leolvashatjuk a parallaxkerékről.

A legtöbb lövész nem bízik a gyárilag megjelölt parallax távolságokban. Ezek ritkán elég pontosak ahhoz, hogy Field Targetre használhassuk őket és túl ritka az osztásuk is. Le szokták ragasztani őket, vagy új, nagyobb kereket készítenek és ismert távolságon lévő célokat élesre állítva jelölik fel rá a távolságokat, és az ismeretlen távon lévő célokat élesre állítva leolvasható a távolsága.

A parallax kevésbé könnyen állítható be nagyobb távolságoknál. Sokkal könnyebb 25 méteren élesre állítani, mint 50-en. Sajnos, a lövedék esése éppen a nagyobb távokon egyre nagyobb, vagyis éppen azokon a távokon a legnehezebb meghatározni a távolságot, ahol az a legfontosabb lenne.

Azonban a Field Target lövészek észrevették, hogy minél nagyobb az alkalmazott nagyítás ill. a frontlencse átmérője, annál pontosabb lesz a parallaxos távolságmérés, mivel kisebb lesz a mélységélesség, kisebb távolságtartomány látszik élesnek egy adott állásnál. Ez azt eredményezte, hogy egyre nagyobb és nagyobb nagyítású távcsöveket használnak, hogy minél pontosabb legyen a távmérés a nagyobb távolságokon. Nem ritkák az 50-60x-os nagyítások sem a Field Target lövők között - ezeken a nagyításokon ritkán lőnek, mivel a fegyver mozgását is túlságosan felnagyítja, csak a távméréshez használják és a célkereséshez ill. a lövés előtt lejjebb veszik 15-25x-ös nagyítás környékére. Ez mondjuk nem így van, ülő (és jó esetben térdelő) helyzetben nem nagyon mozog a szálkereszt a célon, nyugodtan lehet lőni 50-es nagyítással, vagy a legújabb távcsövekkel akár ennél többel is. Az álló célokhoz esetleg érdemes levenni 25x-re, így gyorsabb megtalálni a célt. A nagy nagyítással való lövésnek van még egy előnye: aki kis nagyítással és így jóval nagyobb látószöggel keresi a célt, az sokkal könnyebben eltér a nullponttól, mint akinél már odarozsdállt a nagyításállító az 50x-es értékre és megszokta, hogy mindig egész testtel céloz.

Előnyök:

• Pontos
• Nem olyan szubjektív, mint más módszerek
• Változó körülmények közt is működik

Hátrányok:

• Nagy nagyítású, jó optikai minőségű távcsövet igényel. Ezek általában elég drágák
• Lassabb a használata

A távolságmérés ezen módszere (talán keretbe fogásnak lehetne fordítani) azt a tényt használja, hogy egy standard méretű (rendszerint 40 mm-e) killzóna látszólagos átmérője eltérő lesz a különböző távolságokon. A távcsövön át nézve a célt, a lövő hozzáméri a killzónát a szálkereszt egyes részeihez vagy osztásaihoz. Ha előtte ismert távokon gyakorolta ezt, akkor ebből közelítőleg meg tudja mondani a cél távolságát. A 40 mm elég kicsi, sokkal pontatlanabb becslést ad, mint a parallaxos mérés. Azonban vannak más fix méretek is, pl. a Gamo célok talpa 7 hüvelyk széles, és ez már mildotokban is kényelmesen mérhető méret. Ettől függetlenül, e módszer használata inkább a Hunter FT-ben jellemző. A nálunk használatos távcsöveknél a szálkereszt mérete ugyanakkora marad minden nagyításon. Ez azt jelenti, hogy a nagyítás állításával a célt pontosan be lehet 'zárni' a szálkereszt egyes részei közé, és - természetesen megint csak ismert távolságú célokon elvégzett, előzetes kalibráció után - ez szintén alkalmas lehet a távolság meghatározására. Néhány távcső szálkeresztjében külön vonal van erre a fajta távmérésre, gyakran többféle méretű zsákmányhoz külön vonalak is vannak, és a nagyításállító gyűrűn már a megfelelő távolságok is fel vannak tüntetve. Előnyök: Pontosabb, mint a szabad szemmel történő becslés Bármilyen fényviszonyok között működik Gyorsabb a parallaxos távmérésnél Olcsóbb távcsövekkel is használható Hátrányok: Különböző méretű célok különböző kalibrációt igényelnek Nem olyan pontos, mint a parallaxos mérés

A távolságmérés pontossága észrevehető hatással van a széllel való lövés pontossági igényére is. Tegyük fel, hogy egy 40 mm-es célra lövünk oldalszélben. A távolságot pontosan mértük le és a lövedék a kellő magasságban csapódik be. Ebben az esetben a szél becslésében előforduló hiba a cél teljes szélességén belül mozoghat, mert a lövés a cél legszélesebb részén fog landolni. Azonban, ha a távolságbecslés nem volt megfelelő és a lövés emiatt feljebb megy, akkor már sokkal kisebb az oldalirányú hiba tűrése, vagyis a szelet nagyon pontosan kell megbecsülni ahhoz, hogy találatot érjünk el. A szél becslése azonban nagyon szubjektív dolog, ezért mindig nagyobb pontosságot érhetünk el a távolságmérésben. Éppen ezért fontos, hogy a cél távolságát olyan pontosan becsüljük meg, amennyire csak lehet, hogy minimalizáljuk a szélből eredő pontatlanságokat.

Mivel minden Field Target lövészet a szabadban történik, a szél állandó tényező a versenyeken. A légfegyver lövedékének kis súlya és a relatív alacsony sebessége miatt még a legkisebb szél is eltéríti azt. Ez azt jelenti, hogy a Field Target lövésznek folyamatosan tisztában kell lennie a széljárással és képesnek kell lennie kezelni az általa okozott változatos környezeti körülményeket.

Ellentétben más lövészeti ágazatokkal, a Field Target pályákon nincsenek széljelző zászlók. A lövőknek tehát különböző természetes széljelzőket kell használniuk, hogy valami fogalmuk legyen arról, mi történik a levegőben. Bár ezek listája látszólag végtelen és lövésről lövésre változik, azért néhányat a legtöbb Field Target versenyen megfigyelhetünk:

• Por
• Füst
• Fűszálak
• Falevelek és ágak
• Eső

• A szél érzete a bőrön vagy ruházaton
• A szél hangja
• És a legfontosabb: a cél felhúzó zsinórja

Sok lövész használ valamiféle széljelzőt, vagyis egy szál vékony fonalat vagy damilt a cső végére erősítve. Ez jól látható célzás közben és minden lőállásban ugyanúgy viselkedik. Hátránya viszont, hogy csak a lövő környezetében lévő szélről ad információt, és ez olykor félrevezető lehet. Érdemesebb megtanulni az egész lőtávon végig megfigyelni a szelet, felhasználva a zsinóron látható öblösödés(eke)t és a környezeti jeleket, a puskára szerelt széljelzőt pedig inkább csak a hirtelen változások követésére használni lövés közben.

Az összes fent említett széljelzőnek közös tulajdonsága, hogy mind csak a múltat mutatják. Ugyanis, mikor már látod a szél hatását valamin, akkor az már megtörtént. Ezért célszerű olyan széljelzőket keresni, amelyeket még a lővonal előtt ér a szél és nem utána.

A fegyverre szerelt széljelző problémája, hogy a cső mögött van és csak a már elmúlt szelet mutatja. De legalább következetes (kivéve, ha vizes) és kevésbé szubjektív, mint bőrünket érő szél érzékelése. Ha az időjárás meleg vagy hideg, a szél erősségét másmilyennek érezzük, ezért a hatását előre tesztelni kell gyakorlópályán a verseny kezdete előtt, amennyiben erre mód van. Gyakran a belövőpályák nem ugyanúgy helyezkednek el, mint a versenypályák, így a szélirány változásával is kalkulálni kell.

Az egyetlen valós idejű széljelző a délibáb. Ez meleg napokon jelentkezik nyílt napsütéses tereken, amikor a talaj felmelegszik és a felszálló meleg levegő szabad szemmel látható. Ez kiváló széljelző, mert gyorsan reagál a változásra. Hátránya, hogy nem túl gyakran látható erdős ill. egyenetlen terepen, és 30 km/h feletti szél esetén eltűnik. Van egy olyan hatása is, hogy a cél látszólagos pozíciója feljebb kerül, ami magas lövéseket eredményez az elővigyázatlan lövőknél. Mindazonáltal nyílt terepen néha ez az egyetlen jelző, amit használhatsz. Legjobban távcsövön keresztül látszik, és a parallax állításával jól megfigyelhető különböző távolságokon is.

Mivel a lövedék forog a tengelye körül, a szél nem csak elviszi a lövést jobbra vagy balra. Van egy függőleges eltérés is, ami függ a lövedék sebességétől és a szél erejétől.

Sok elit Field Target lövész eltérően vélekedik arról, mekkora a lövedéknek ez az elmozdulása. Az egyetlen módja, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy papír célokra feltámasztásból lövünk különböző szélviszonyok között és megnézzük a hatást az adott lövedék és puska esetében.

A csőtorkolathoz közelebbi szél általában nagyobb hatással van a lövedék röppályájára, mint a távolabbi. Ennek az az oka, hogy a lövedék indulásakor okozott eltérést a hosszabb út felnagyítja.

Szélben lőni mindig inkább művészet, mint tudomány. Ez amiatt van, mert sokféle tényező befolyásolja a lövedéket a röppálya mentén és nagyon szubjektív eszközökkel tudjuk csak kitalálni, mi is történik közben.

Ha szélben lövésről van szó, a tapasztalat nem helyettesíthető semmivel, és a tapasztalatszerzés legjobb módja szeles időben gyakorolni, 7 és 50 m között változatosan kirakott papír célokra. Nyilvánvalóan, minél nagyobb a cél távolsága, annál nagyobb a szél hatása a lövedékre, így sok lövész a nagyobb távokra koncentrál. Azonban ne hanyagoljuk el teljesen a közelebbiket sem, különösen, hogy itt szűkített killzónák is lehetnek.

1. lépés:
Lőj ismert távolságú célokra, még hozzá kimondottan olyankor, amikor a szél a legerősebben ill. a leggyengébben fúj, hogy kiismerd az oldalirányú szórást az adott távon és körülmények között.

2. lépés:
Még mindig papír célokon úgy próbálj meg lőni, hogy a lövéseid a cél közepében landoljanak, azaz gyakorold a szélre való rátartást a körülményekhez alkalmazkodva.

3. lépés
Ezután próbáld ki magad Field Target pályán. És mérd a rátartást a killzóna méretéhez.

A szélre történő rátartás sokkal könnyebb, ha a szálkereszt el van látva pontokkal vagy vonalakkal, de a szabványos duplex szálkeresztnek is van jó néhány pontja, ami használható az oldalirányú rátartásra. Kaphatóak távcsövek több, célzást segítő ponttal és vonallal, amelyek sokkal több viszonyítási pontot adnak. Kifejlesztettek olyan egyedi tervezésű szálkereszteket is, ahol külön pontok felelnek meg a killzóna szélességének egyes távolságokon, így tovább segítve a rátartás kiszámítását.

Mindezek a szálkeresztek hasznosak lehetnek, de csak annyit érnek, amennyire te képes vagy a szél viselkedésének megbecslésére és ennek alkalmazására az adott fegyver és lövedék kombinációval.

Bárhogy is ítéled meg a szél várható hatását a lövedékre, lövés közben ezen már csak akkor módosíts, ha a szél érezhetően megváltozik. Tehát még a lövés előtt gondosan mérlegeled, mennyit fogsz rátartani a szélre, mondjuk két killzóna szélességet vagy 5 mildotot. A lövés közben viszont már ne gondolkozz ezen többet, csak arra figyelj, hogy az előbbiekben meghatározott pontba lőj. Ha nem egészen becsülted meg jól a szél erősségét, de a lövést szépen adtad le, jó eséllyel azért csak belül marad a killzónán. A lövés közbeni variálgatás, célpont-áthelyezgetés és bizonytalankodás viszont szinte mindig hibához vezet, gyakorlatilag egy határozott célkép nélküli, szükségszerűen rosszul leadott lövés lesz az eredménye. Az természetesen más kérdés, hogy ha lövés közben például elkezd erősödni a szél, akkor ezt érezve az előzőleg megállapított rátartást lehet szép finoman növelni. A lényeg, hogy mindig legyen határozott elképzelésed arról, hogy éppen hová is célzol.

Sok kiskaliberű és a legtöbb nagykaliberű puskás lövész megbecsüli a szél erősségét, majd a távcső beállításával kompenzálja ennek hatását. Míg ez jól működik mind a kis- és nagykaliberű lőtávolságokon, a Field Target lövészetnél mégsem ajánlott. A magasságok, távolságok, szögek variációja és a pályák elrendezése miatt a távcső állandó oldalirányú állítása könnyen összezavarhatja a lövőt és végül hibás beállításokhoz vezet. Mivel a Field Targetben szinte kizárólag távcsöveket használnak irányzékként és a legtöbb mildot osztásokkal is rendelkezik, ezekkel az oldalra tartás sokkal nagyobb pontossággal elvégezhető, mint a más sportágakban használatos nyílt irányzékkal vagy diopterrel.

A lövészet alapvetően szellemi sport. Van persze egy szükséges technikai színvonal, de azt a legtöbb puska és távcső tudja, és onnantól már csak a lőtudás, a versenyrutin és a pillanatnyi forma dönt. Na meg a szerencse - bár erről meg egy többszörös világbajnok azt mondta, hogy a tapasztalat szerint minél többet gyakorol valaki, annál szerencsésebb lesz... :-) A jó lövés a fejben dől el. Természetesen kell hozzá a jó minőségű és jól beállított felszerelés is, de a legtöbb lövőnek olyan van, és mégis csak egyikük nyeri meg a versenyt. Miért? Mondhatnánk, hogy a lőtudása jobb, de hát ugyanazok az emberek, ugyanazzal a felszereléssel lőnek egy-két héten belül teljesen más eredményeket. Miért? Ezt járjuk körbe egy kicsit.

Sokakban téves kép él a 'koncentrálás' fogalmáról. A lövészetben a koncentrálás nem a feszült figyelemmel, kidugott nyelvheggyel feszülten való figyelést jelent, és főképp nem a cél eltalálásának valamiféle pattanásig feszült, görcsös akarását.

A koncentrálás igazi értelmét inkább a keleti harcművészetekben érdemes keresni: a tökéletességre törekvés, a lövés folyamatával való eggyé válás és a mindenekelőtt való tökéletes kivitelezés a lényeg. A lövészetben az a fantasztikus, hogy már a kezdő is megtapasztalhatja a tökéletes lövés élményét. Egy kezdő magasugró közel sem tud akkorát ugrani, mint a világbajnok, de egy kezdő lövész simán lőhet ugyanolyan szépet, mint a legjobbak. A különbség csak a gyakoriságban van, vagyis hogy ez néha sikerül csak az edzésen - vagy negyvenkilencszer egy nagy versenyen is...

A Field Target egyik sajátossága, hogy igen változatos. Minden célra csak egyszer lövünk, és nincs két egyformán kirakott cél, minden egyes lövésnél más távolság, célméret, fény- és szélviszonyok vannak, más a cél magassága, a terep lejtése és a lőállás sem mindig ugyanolyan sík. Változik a hőmérséklet, emiatt változhat a puska sebessége, eltolódhat a találati pont. A sporttársak beszélgetnek, viccelődnek, meg lehet reklamálni a célokat, olykor az egész versenyt leállítják pár percre. Ellentétben az ISSF lövészszámokkal, itt nem ugyanazt a jól begyakorolt mozdulatsort kell tökéletesen végrehajtani 60-szor egymás után, hanem alapjaiban mindig ugyanazt, de mindig egy kicsit másképp. Ettől persze sokkal érdekesebb a sport, de más mentális állapotot is igényel, mint az olimpiai lövészet.

Nem elég egyszer kellőképpen 'koncentrálni' és ebben az állapotban szépen meglőni a versenyt. Mindenki tapasztalt már olyan lövést, amit gyönyörűen adott le, csak sajnos egy fordulattal eltekerte a magasságot - vagy épp ellenkezőleg, a tomboló szélben is tökéletesen rátartott, de berántotta és 6 óránál csapódott be a cél alatt. Ezek tipikusan azok a hibák, amikor a lövő nagyon koncentrál a lövészet egyik felére és emiatt elhanyagolja a másikat. Az ideális az lenne a Field Targetben, ha a lövő képes lenne folyamatosan átkapcsolni az agy béta és alfa üzemmódja között.

• Béta állapot: racionális és logikus gondolkodás a bal agyféltekével.
  Célok azonosítása, távolságmérés, a távcső beállítása, a szélkorrekció megbecslése, puska megtöltése. Abszolút oda kell figyelni minden részletre, figyelembe kell venni az összes, fent említett zavaró tényezőt és mindent optimálisan beállítani. Számolni kell, döntéseket meghozni, korrekciós tényezőket figyelembe venni, odafigyelni minden apróságra. A lényeg a lövés 'szakmai' előkészítése, de a lövés leadása után is rögtön ebbe az üzemmódba kapcsolunk vissza, mikor levonjuk a lövés tanulságait, kielemezzük az esetleges hibát ill. a sikeres találatot.
   
• Alfa állapot: ösztönös és intuitív gondolkodás a jobb agyféltekével.
  Itt már nem kell semmin töprengeni, ellenben most jön a lövés leadása: a nullpont megtalálása és a célra irányítása, célzás, elsütés, utántartás. Itt már minden magától megy, nem 'csinálja' a lövő ezeket a dolgokat, hanem 'átéli'. Az egyetlen külső tényező, amit még figyelembe veszünk, az a szél. Ahogy változik, annak megfelelően módosítunk még az előző fázisban meghatározott oldalra tartáson, de ez is ösztönösen megy. A lényeg a külvilág kizárása, a lövésre való koncentrálás és a lövés tökéletes leadása.

Ellentétben az olyan sportokkal, mint a vívás, sakk vagy a labdajátékok, a lövészetben a versenyző igazi ellenfelei nem a másik emberek. Ez kicsit különösen hangzik, hiszen végtére is őket szeretnénk legyőzni, de a verseny során mégsem ellenük kell küzdeni. Hogyan is tennénk? Az FT-ben nem szokás elállítani vagy 'véletlenül' felrúgni a versenytársak puskáját, lövés közben sem fricskázzuk meg a másik fülét, és végképp nem hívjuk fel álnéven, hogy nyert a lottón vagy haldoklik az édesanyja - hogyan lehet hát legyőzni őket? Csak egy módon: jobb eredményt kell lőni, mint ők!

A lövő ellenfelei tehát a célok. Azok ellen kell küzdeni, abból kell minél többet legyőzni. Bár, azért ha jobban belegondolunk, még ez sem egészen igaz. Hiszen minden cél meglőhető. Amiket a világbajnok elhibázott, azokat 80-90 másik versenyző meg eltalálta. Valahol máshol kell tehát keresni a hibát.

A lövő valódi, igazi ellenfele: önmaga. A saját hibái, félelmei, rossz szokásai - minden, ami akadálya lehet a tökéletesen leadott lövésnek. Ha ezeket le tudja győzni, akkor legyőzi a célokat is, és ennek révén a versenytársakat is.

Merőben elhibázott dolog tehát a megszerzendő dicsőséggel, dobogó és aranyérem képével motiválni magunkat. Aki ezekről ábrándozik, az nagyon rossz úton jár. A sikerhez egyetlen út vezet: a tökéletesen leadott lövés. Ezt kell vizualizálni, erről kell ábrándozni, ezt kell célként kitűzni.

• Rossz motivációk: a diadal képei.
  Taps, éljenzés, elismerő pillantások, letekintés a dobogó legfelső fokáról, a gratuláló sporttársak hosszú sora, a megvert ellenfelek fancsali arca, himnusz, virágeső, csápoló tinilányok az öltözőnél, csillogó érmek, kupák és oklevelek, trófeák, újságcikkek, fórumos gratulációk.
  Aki ezekre gondol még a verseny vége előtt, az szokta a vége felé lerontani az addigi jó eredményét, mert olyasmikre koncentrál, amik nem segítenek nyerni és csak elvonják a figyelmét a valódi céljaitól.

 

• Jó motivációk: a tökéletes lövés képei.
  Az éles kép 'beugrása' a távmérésnél, a szél mozgásának átérzése, a nullpontba való kényelmes belezuttyanás, a szálkereszt célra vezetése és finom remegése a cél felett, a simogató érzés a mutatóujjon, az elsütés meglepetése, a mozdulatlan utántartás, az egész folyamat élvezete és öröme - és végül, mindezek jutalmaként, a cél hangos eldőlése.
  Ilyesmikről érdemes ábrándozni, mert az agy ilyenkor is 'gyakorol', és verseny közben könnyebb lesz felidézni ezeket a dolgokat.

A verseny izgalmára, a stresszhelyzetre mindenki különböző módon reagál. Akiben nincs semmi izgalom, semmi érzés, az nem is ember és így nem is vehet részt humán lövészversenyeken. Az izgalom természetes dolog, azonban az nagyon nem mindegy, hogy miként kezeli az illető ezt a drukkot és hogy jelentkezik ez az eredményeiben. Alapvetően három különböző módon viszonyulhat a lövő a verseny során fellépő érzelmeihez:

• Áldozatul esik nekik
  A legkevésbé szerencsés az izgulós típus, aki otthon egész jókat lő, néha elképesztően jó eredményeket produkál - de a versenyen valahogy mégsem megy úgy. Elkapkodja, elidegeskedi, eltekeri, elfelejti, vagy csak egyszerűen nem megy olyan jól; és csak mikor már végleg elúszott a helyezés reménye, akkor képes 'az esélytelenek nyugalmával' úgy lőni, mint ahogy edzésen. Őt az izgalom egyértelműen blokkolja, rossz hatással van rá, tehát mindenképpen meg kell próbálni először is megszokni, majd megtanulni kezelni azt. Ebben csak a sűrű versenyzés segít, és magának a versenyhelyzetnek a gyakorlása. Edzésen is lehet fogadni egy láda sörbe, lehet szétlövést gyakorolni időméréssel és nézőkkel...
   
• Föléjük kerekedik
  A rutinos versenyző ugyan izgul, de ez nem látszik meg a teljesítményén. Képes annyira kordában tartani az érzelmeit, hogy nem befolyásolja az eredményét. Mindenféle kis rutinokat alakít ki, saját praktikákat arra, hogy minél megszokottabb dolog legyen számára a verseny, ne érezze másnak, mint az edzést és így képes hozni a formáját. Nagyban segít az önbizalom és önértékelés növelésében, hogy amit edzésen képes meglőni, azt megbízhatóan tudja a versenyeken is. Az ilyen lövő nagyon sikeres lehet, de nincs könnyű dolga, mivel túlságosan a külső körülményektől függ a nyugalma és bármi kizökkentheti a ritmusból, egy FT-versenyen pedig akadhat jó néhány ilyen alkalom.
   
• Felhasználja őket
  Az érzelmek felhasználása egy másik út, ami felé szintén tudatosan irányíthatja magát a lövő, és a Field Target adottságaihoz jobban is passzol. Aki képes nem csak legyőzni, de a saját szolgálatába állítani a versenydrukkot, annak sokkal könnyebb dolga van. Az izgalom nem csak, hogy nem bénítja, de egyenesen ösztönzi és jó értelemben vett pressziót fejt ki rá, aminek hatására jobban összeszedi magát. Az edzéseket, tét nélküli versenyeket esetleg elkönnyelműsködi, de minél komolyabb és fontosabb versenyen indul, annál többet hoz ki magából. Ilyen mentalitással nem gond versenyezni, viszont gondot jelenthet fenntartani a motivációt.

Mennyire szabad érzelmeket belevinni a lövészetbe? A sikeres találat feletti öröm és a hiba miatti bosszúság része a tanulási folyamatnak. Akinek mindegy, hogy mit lő, azt semmi nem ösztönzi a fejlődésre. Nem kell visszafogni az érzelmeket, de tudni kell erősíteni a pozitív hatásúakat és gyengíteni a rombolókat. Tehát igenis, merjünk mérgelődni a hibán (de aztán tanulni belőle), és merjünk örülni a sikernek (de nem elbízni magunkat). Az érzelmek rövid, intenzív kiélése voltaképpen egy önnevelő terápiaként is felfogható, ami - mint azonnali büntetés és jutalmazás - segít eldobni a rossz technikákat és megerősíteni a jókat.

Negatív, romboló érzelmi reakciók:

• Rettegés, félelem a hibázástól
• Kedvetlenség, elkeseredés, feladás a hibák miatt
• Sóvárgás a találatok után
• Elbizakodottság a sikeres lövésekről

Pozitív, hasznos érzelmi reakciók:

• 'Vészcsengő' megszólalása a hibázásgyanús helyzetekben
• Indulatok gyors és maradéktalan levezetése hibák után
• Vágy a lövés szép leadására
• Örvendezés a találat láttán

Hibázni nem jó dolog. De ha már megtörtént, tudni kell nem csak kezelni, de lehetőleg hasznot is húzni belőle. Az utántartás célképe és a lövedéknyom alapján általában meg tudod mondani, hogy mi volt a hiba oka és tanulhatsz belőle. Ha a szél vitte el a lövést, akkor most már legalább tudod, mennyivel becsülted alá/fölé, egyúttal megnyugszol, hogy a lövést amúgy jól adtad le. Ha lövőhiba miatt ment el a lövés, akkor viszont legalább a szélbecslés jó volt. Nyugtázd, mit csináltál jól a hiba ellenére is és mit kell változtatnod, de legfőképpen: tekintsd figyelmeztetésnek!

Néha a hiba az a kijózanító pofon, ami után megrázod magad és azt mondod magadnak: most elég a komolytalankodásból, többet ilyet már nem engedhetek meg magamnak. Máskor segít oldani a feszültséget, 30 hibátlan találat után az ember hajlamos lesz a következő lövés helyett már a makulátlan pontozólapra gondolni, az első helyre és más rossz motivációkra. Aztán begyűjt egy hibát, és innentől már nem kell többé azon izgulnia, vajon meglesz-e a 'clearing', mert már biztosan nem lesz meg. És ez még mindig csak egy hiba, nem a világ vége, 49 ponttal is elég szép nyerni. Ha viszont már a felénél feladja a versenyt, akkor esetleg a végén szembesül vele, hogy azzal a 3 hibával első is lehetett volna, és csak az utána 'minden mindegy' alapon begyűjtött további öt miatt lett huszadik. Nehéz lelkesen folytatni, mikor úgy érzed, hogy ez a vonat már elment, de fogd fel úgy, mint egy alkalmat az önfegyelem gyakorlására. Aztán könnyen lehet, hogy a végén mégis csak ott leszel a dobogón - éppen azért, mert nem adtad fel.

Ha pedig mégsem nyersz, az sem akkora baj. Ha a lehető legszebben lőttél, legjobb tudásod szerint, és egyfajta hibát nem követtél el még egyszer, akkor már érdemes volt aznap lőni. Tanultál, fejlődtél és legközelebb még jobban fogod tudni, mi a kívánatos és mi a kerülendő. És, ugye, mindig van egy következő alkalom...

Van egy kérdésem, amit az elmúlt években több kiemelkedően jó lövőnek is feltettem, akivel közelebbi ismeretségbe kerültem a nemzetközi versenyeim során. Szinte mindig ugyanazokkal a szavakkal: Mi a titka a sikerének, és mit tanácsolna annak, aki szeretne olyan jól lőni, mint ő? A válaszaik meglehetően egybecsengenek:

• "Remélem, nem okozok csalódást, de az a nagy-nagy titok véleményem szerint nem létezik. Sok apró részletből áll össze az egész."
   
• "Több, mint 20 éve lövök FT-t, rugós puskával kezdtem. A legtöbb profi lövő a 80-as évek óta lő. A jó versenyzők egymást húzzák, és az igazán kemény versenyeket lőve lehet fejlődni."
   
• "Tudatosítsd magadban, hogy minden célt képes vagy eltalálni - a többi versenyző eredménye ezen nem változtat. Nekem 10 évembe került megérteni, hogy a célokat kell meglőnöm és nem más versenyzőket megverni. Csak a legutóbbi pár évben hittem el igazán, hogy legyőzhetem ezeket a profi lövőket, és amint elhittem, sikerült is."
   
• "Az én tanácsom a jobb lövéshez: ne a kellemes időben gyakorolj, hanem amikor fúj a szél. A szél és a szeles körülmények között való lövés a legfontosabb."
   
• "A szélre való rátartás titka? Nincs ilyen, csak találgatunk ('guessing'). Húsz éve lövök, ez alatt annyiszor találgattam és láttam az eredményét, hogy egyre jobb eséllyel tudom megbecsülni a szükséges rátartást."
   
• "Nincs titok, csak keményen kell edzeni és lőni mindenféle időben. Amikor a többiek bemenekülnek a klubházba, mikor igazán rossz az idő, te maradj kinn gyakorolni. Minél keményebb körülmények közt edzel, annál könnyebben lősz majd a versenyeken. Koncentrálj és ne hagyd, hogy bármi megzavarjon."
   
• "Mi a titok? Nincs ilyen. Én 20 éve lövök, na ez az, ami valóban segít. Legyen nagyon jó lőtudásod, megfelelő felszerelésed és lelkesedésed. Gyakorolj, de mindenekelőtt arra ügyelj, hogy élvezd a lövészetet; ha nem élvezed, nem fogsz jól lőni. És ne gyakorolj túl sokat. Ha sok versenyt meglősz, az segít a legtöbbet."